A kreativitás nem ismer határokat!

csodálatos ,az emberek mit ki nem tudnak találni ! Amit kitalálnak meg is valósítják ! :D én a magam részéről jót nevetek az ilyen alkotásokon :D

Ihlet

Mostanában eléggé megihletnek a dolgok . Főleg a mostani érdeklődési körömből . Kezd előtörni a művészet iránt a vágyam . Meg kéne keressem régi rajztanárom ,és beszélni vele nem e vállalja el a tanításom ujjra (lehet kitépi a haját amikor megkérdezem  XD)  . P.l. :  ilyen dolgok , amiben van mélyebb tartalom is ,mit a puszta kép ,ami látszik .

Neeeeee

A nyár utolsó hónapja hamarosan megkezdődik . 12-es leszek , de jó ,semmi kedvem hozzá. Nem izgat az egész. Az zavar egyedül ,hogy egy papírral (érettségi ) elszúrhatod azt amiért dolgoztál eddig (már aki dolgozott ). Meg ,tovább kell tanuljak ,ha kezdeni akarok magammal valamit. Utálnom ha kényszerből kell valamit megtenni . Szerintem ezzel vagyunk egy páran . XD Meg neki kell állni ismételni ,jajj de jó ... -.-

mert Szeretem a farkasokat.

ennyi ,megcsináltam megint ,csak szebb mint régen :D

na kik vannak a képen ? :)

Cowboy bebop ?

elég érdekes kérdés hangzik el ennek az animének a végén,
(nem vagyok benne pontosan biztos mert már régen láttam ) . Az élet csak egy álom . (így hangzott azt hiszem ).
azon kezdtem gondolkodni ,hogy mi van ha igaz?  Fel lehet egyáltalán ébredni? Érdemes felébredni? jó az ami vár minket az álom után? Fel akarok e ébredni?
én nem akarok felkelni ,lehet vannak rossz dolgok is az életben ,de el kell viselni! :D

(az egyik főszereplő az animéből , Spike )

Shin (d&d)

még nincs befejezve de apróbb módosítások és megvan :-D a karakterem a szerepjátékhoz. Mit szóltok hozzá? :D

Pain

Egyszerre fáj és jó érzés.
Így lehetne leírni az állapotom . Hiányoznak régi dolgok olyanok amik után már megfogadtam ,hogy nem siránkozok. Vágyom az édes tudatlanságra ami azelőtt volt, hogy csalódtam a szeretteimben. A régi barátok ,előző lakhelyemről ,és a mostaniról . A Régi barátnőm régi viselkedése , nem kell semmi abból az időből mikor jártunk ,hanem azelőttről mikor barátok voltunk. Viszont amit most nem cserélnék még az életem árán sem, (tényleg ,mert  akkor nem nevezném életnek amim van) a Párom akit mindennél jobban szeretek ,és vele akarok élni (húú de nyálasan hangzik , valaki megüthetne már miatta XD) , a jelenlegi barátaim ,akik már inkább a testvéreim és családom , akik megtartanak annak ami lettem. Az édes csend amikor egyedül  vagyok néha eszembe juttatja a dolgokat amiket már lezártam ,lehet ezért is nem szeretek egyedül lenni ,és gondolkodni .
A párom viszont mindezt kitépi belőlem ,neki hála jobb ember vagyok ,és tudom mit akarok . Tudok felejteni ha velem van. (basszus valaki tényleg húzzon be! Így megsértem az arroganciám XD)

A katana

A katanát többnyire békében hordták, csatába a nagyobb és nehezebb tacsit vitték. Élével felfelé hordták, közvetlenül az övbe tűzve, a kirántás gyorsabbá tétele miatt. Az igazán minőségi kardokat csak a legjobb kardmesterek készítették, hosszú hetek kitartó munkájával, számtalan rituáléval övezve. A kard készítésének tudománya apáról fiúra, mesterről tanítványra szállt.
A kardkészítő egy-egy kiváló munkája előtt és alatt is böjtölt, nem hált a feleségével, sőt, nő be sem tehette a lábát a műhelyébe. Amíg nem készült el a kard, addig csak az udvaron lévő tiszta vízben tisztálkodott a kovács, még télen is. A penge sokszori átlapolással, hajtogatással és folyamatos kalapálással készült. Kiindulási anyagként tamahagane nevű anyagot használtak. Kovácsolás közben a kiindulási anyagmennyiség alig egyharmadára csökkent az acél tömege, mire kard lett belőle, a többit (főként szennyeződést) kikalapálta belőle a kovács. A japán kard alapvetően kéttestű. A kemény külső réteg (kavagane) felel a keménységért és a vágóélért, míg a belső réteg (singane) a tartásért és a rugalmasságért. Amikor már készen volt az egész penge, akkor alakította ki a penge edzésvonalát (hamon), amelynek számos neve van, az edzésvonal alakjától függően. Ezt a penge élének és többi részének különböző sebességű hűtésével érte el, így ugyanis különböző anyagszerkezet alakult ki, amelyeknek a színe és egyéb tulajdonságai is különböznek a többitől.

A kard különböző részeit (penge, tok, markolat, markolatvédő) különböző mesterek készítették. A szamuráj rangját legszembetűnőbben a tok (szaja) és a markolatvédő (cuba) jelezte. A cuba mérete, vastagsága és mintázata végtelen variációban létezett. Markolatvédőt mind a kardkészítők (tosó), mind a fegyverkészítők (kacsuszi) gyártottak a 17. századig, ezután az aranyműveseké lett a fő szerep. Ez főként az egyre kifinomultabb és bonyolultabb díszítéseknek volt köszönhető. A cuba egyre inkább ékszerre kezdett hasonlítani, amit különleges ötvözetekből készítettek és vontak be. Kedvelt mintázat volt a természet, a szimbolikus ábrák, a vallás, a legendák és a mesebeli lények. A természeti ábrázolások főként állatokat jelenítettek meg egyedül vagy a környezetükben, nyugalomban vagy mozgásban, leggyakrabban tigrist, majmot, lovat, kígyót, darvat, sast vagy pontyot, de gyakran előfordult elefánt, szarvas és teknős is. Az ábrákon látható állatok és növények gyakran álltak szimbolikus kapcsolatban növényekkel, elemekkel vagy mindkettővel. Például a szarvas és a juharfa az őszt szimbolizálja, míg a daru és fenyőfa együtt a hosszú életet, csakúgy mint a daru és a teknős. A mitikus ábrázolások között a leggyakoribbak természetesen a sárkány és a főnix voltak.

A kard élezése és polírozása mind a mai napig művészetnek és megbecsült szakmának számít, ami nagy szakértelmet és ügyességet kíván. Az elkészült kardokat próbáknak vetették alá, amely nem ritkán emberéletekbe került. Többnyire bűnözőket végeztek ki, de nem volt ritka, hogy a szamuráj az első vele szembe jövő parasztot vágta le vele. (A dzsúdzsi-kiri, vagyis keresztvágás nevű technika egyik értelmezése a szó szerinti keresztvágás, vízszintesen és függőlegesen, míg a másik a kard próbája az útkereszteződésben, ami szintén keresztet formáz.) Természetesen ehhez vágótudomány is kellett. A mai készítésű pengéket már nem élő próbaanyagon próbálják ki, hanem áztatott és kötegelt gyékényen vagy rizsszalmán. Ezt hívják tamesigirinek.
A markolatot (cuka) rájabőrrel vonták be a jobb, biztosabb fogás érdekében. A tokot (szaja) és a markolatvédőt (cuba) általában külön arra szakosodott mester készítette. A penge hossza általában 2 saku volt. (1 saku 30,3 cm) A katanát ritkán hordták magában, szinte elválaszthatatlan kiegészítője volt a vakizasi. A katana és vakizasi párosát daisónak hívják, ami magyarul „nagykicsi”, utalva a nagy és a kicsi pengére.A szamuráj a kardjától önszántából soha nem szabadult meg, és legfőképpen nem adta el, mert a lelke egy részét képezte. (A szamuráj kor vége felé ez az eszme is eltűnt, sok elszegényedett szamuráj adta el vagy adta zálogba a kardját.) Soha nem ért ujjal a pengéhez, főleg nem egy másik szamurájéhoz, mert egyrészt ez súlyos sértés, másrészt mert rozsdásodni kezdett tőle, és az ujjlenyomat nem szép dísz a csillogó pengén. Aki puszta kézzel hozzáért egy pengéhez, azt a kard gazdája rögtön megtorolhatta, akárcsak akkor, ha az átlépett a kard felett. Mind a mai napig alapvető illedelmesség hogy nem lehelünk a pengére, nem fogjuk meg és nem lépünk át fölötte. A szamuráj mindig gondoskodott a kardjáról, tisztán tartotta, ápolta, hogy a benne lakó lélek szeressen benne lakni, ne hagyja el azt. A kacudzsinken (élő penge) kifejezés jól szemlélteti a szamurájnak a kardjához való viszonyát.
Esetleg még  érdekesség ként megjegyezném ,hogy a mai japán kardkészítők (akik) hagyományos módon készítik a katanát , elég borsos áruk van kb. mint Magyarország éves költségvetése.

csak neked életem.

Éltem a poklot,
Éltem a mennyben  ,
élni viszont csak
melletted tudok igazán!